2.Rész - Barom

Sziasztok!Bocsi hogy csak most tettem fel a részt, de a mai napom eléggé be volt táblázva:/ Amúgy úristen, köszönöm szépen a hat feliratkozót.Még csak a 2.résznél vagyok, de már hat...:') 'Lots of love♥ Remélem tetszeni fog, jó olvasást:)

Vanii.xx


Behúzom a kéziféket, hátradőlök, számat hosszú sóhaj hagyja el.Másnaposan nem a legjobb 3 órát vezetni úgy, hogy közben folyamatosan agyalsz.Liam szavai újra és újra diktafon szerűen játszódnak le bennem, teljesen belemaródnak a tudatomba.Mi történt tegnap este?Cassidie mit nem mondott el nekem?Azért volt reggel olyan félénk, mert bántottam őt?Józan fejjel soha, de soha nem okoznék fájdalmat egy lánynak,  ittasan viszont teljesen kiszámíthatatlan vagyok.Egy biztos:Vissza kell mennem hozzá, meg kell tudnom.
-Louis!-dörömböl be valaki az ablakon, ijedtemben megugrok az ülésen.
Egy darabig dühösen meredek húgomra amiért a szívbajt hozta rám, majd kiszállok az autóból.
-Szia!-veti a karjaimba magát, arcát egyből a mellkasomba temeti.-Úgy hiányoztál.
-Szia Fizzy.-mosolygok, bár ő ezt nem látja.-A többiek?
-Lottie a konyhában van anyával, az utolsó simításokat végzik Niall tortáján.Az ikrek a szomszéd kislányokkal játszanak a kertben, Doris és Ernest pedig alszanak.
Hatalmas kő esik le a szívemről, azonnal megindulok befelé.Felicite szorosan a nyomomban van, egy pillanatra sem engedi el az alkarom.Vicces.Még mielőtt elmentem az X factorba, folyamatosan nyúztuk egymást, megállás nélkül veszekedtünk, egyszerűen nem tudtunk meglenni egy légtérben.Aztán mindez megváltozott a hosszú idő elteltével, amit külön töltöttem a családomtól.Megtanultam értékelni mindazt, amit abban az időben nem.Már bánom.
Belépve az ajtón nyomban megérzem az ínycsiklandó illatot.A konyhából nevetgélés hallatszik ki, s mikor belépek, meg is látom ki nevet olyan nagyon.Lottie tetőtől talpig habos, anya szintén.A szülinapi torta egy ezüstös tálcán pihen a nagy asztal közepén, nem vagyok biztos benne, be fér-e a kocsim hátsó ülésére.
-Hu.-ennyit tudok kinyögni.
-Mit meg nem teszünk érted..-csóválja a fejét Charlotte, cuppanós puszit nyom az arcomra.
Anyától kicsit tartok.Félek, hogy észreveszi rajtam a másnaposságot, vagy kérdőre von, hogy hogy felejthettem el a bandatársam születésnapját.De nem teszi.Hosszan megölel, utána pedig elmosolyodik.
-Nagyon kell sietned..?-kérdi, bár tudja a választ.
Majd' beleszakad a szívem a két húgom, és anya arckifejezését figyelve.Legszívesebben itt maradnék velük, de nem lehet.Vissza kell mennem Londonba.Lassan bólintok, újra karjaim közé zárom őket.
-Ha tudok jövök.Mondjátok meg Daisy-nek és Phoebe-nek hogy puszilom őket.

A hosszú kocsikázás teljesen lefárasztott, így megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor megállok a szórakozóhely parkolójában.Legszívesebben egyből Cassidie-hez mennék, de nem lehet.Minden figyelmemet a bulira kell irányítanom, nem akarom hogy bárki is kérdezősködni kezdjen.Kiszállok a járműből, s Zayn rögtön letámad, mintha már fél órája azt figyelné mikor jövök meg.
-Meglett a torta?
-A hátsó ülésen van.
Épp hogy kimondom a mondatot, Zayn már fél testtel az autóban van.Egy darabig matat, majd óvatosan kiemeli onnan a süteményt.
-Ez elképesztő.Mondd, Lottie nem akar elmenni cukrásznak?
Mosolyogva megrázom a fejem, miután bezárom a kocsit Zayn után indulok.A club már rajtra kész, emberek nyüzsögnek benne.A lufik a fejem fölé vannak lógatva, a 'happy birthday' feliratok pedig liánok módjára lógnak át egyik sarokból a másikba.Egyszerre kettő diszkógömb forog, különböző színekkel bevilágítva, és ezzel még  bulisabbá téve a helyiséget.Bandatársamat pillanatok alatt szem elől vesztem, ezért más ismerős arc után kutakodok.Beljebb nyomulok, s mit sem törődve vele tolom arrébb az embereket.Néhányan csípős megjegyzésekkel bombáznak, néhányan pedig csak simán suttogják "Ő nem Louis?"Váratlanul a világítás elhalványul, másodpercek alatt csend lesz.
-Mindjárt itt van!-hallom meg Liam suttogását.
A hang forrása felé veszem az irányt, egyedül csak én mászkálok össze-vissza.Az utolsó pillanatokban találom meg Liam helyett Harry-t, aki az italos pult mellett ül összefont karokkal, s kifejezéstelen arccal bámulja a bejáratot.Mikor meglát, magára erőltet egy kisebb mosolyt, de a hülye is látja, hogy nem igazi.Felugrok mellé, szólásra nyitom a szám, de abban a momentumban felcsendül Flo Rida - Can't Believe-je, Niall pedig belép.Jellegzetes nevetése eltörpül a dübörgő zene mellett.Alig látom őt fél másodpercig, már elveszik.Meg kellene keresnem.Súgja az eszem, de nem teszem.Ott maradok Harry-vel, akinek szemmel láthatóan nagyobb szüksége van a haverjára, mint Niall-nek.
-Mi történt?-üvöltöm túl a zenét.
-Se..-kezdi, de mikor meglátja az ábrázatom, inkább kijavítja magát.-Csak hülyeséget csináltam.Nagyon nagy hülyeséget.
-El mondod?
Hallgat, amit nemnek veszek.Egy ideig még nézem őt, majd unott képpel felállok, és ott hagyom.Átverekedek a tömegen szőke barátomat keresve, de sehol sem találom.Felmerül bennem a kérdés:Hogy veszhet el így a szülinapos?Mikor pont feladnám, megpillantom őt.Az U alakú fotelen ül, körülvéve olyan fiatalokkal, akiket nem is ismerek.Megmerem kockáztatni, hogy szerintem Niall sem.Liam elakarta intézni hogy erre az egy éjszakára legyen lezárva a szórakozóhely, de nem sikerült.A Funky Buddha tulajdonosa ebbe nem ment bele, mondván "az neki miért jó"?Így hát jönnek továbbra is a buliéhes fiatalok, és a kis pénzéhes csajok akik tudják hogy itt van mind az öt One Direction tag.Erre a gondolatra kiráz a hideg, legfőképp a csajos részre.Újra és újra eszembe jut Jade, de aztán beugrik Cassidie arca.Vajon ha megtudná ki vagyok, a pénzem kellene neki is?Azt hiszem, nem akarom megtudni.Nem bírnék elviselni még egy ilyen fájdalmat, s remélem ha Cassidie eddig sem jött rá a mivoltomra, ez után sem fog.Nem szép dolog hazudni neki, de önző vagyok.Megint, csak magamra gondolok, és...
-Louis!-zökkent ki gondolataimból a szülinapos.
Vigyorogva néz rám, kicsit feljebb ül a kanapén.Kezében félig töltött whiskey-s poharat szorongat, s az alkohol láttán rám jön a kényszer.A kényszer, ami folyamatosan üldöz Jade elvesztése óta.Az a lány tönkretett engem lelkileg, és testileg is.Az alkoholba menekülök minden egyes nap, mostanra pedig mondhatni függő lettem - és ezt egyedül Liam tudja.Automatikusan ülök le mellé, nem foglalkozva a tizenéves lányok égető pillantásaival.
-Boldogat, haver!-boxolok a vállába, majd a Jim Beam-es üveg után nyúlok, de Niall elhúzza előlem.
Kimeresztem szemeimet, meglepve bámulok rá.A vigyora pillanatok alatt eltűnik, helyét felveszi az aggódás.Megfoglak ölni, Liam James Payne!
-Ne csináld.-préselem össze a számat, újból a palack után kapok.
-Neked nem kellene ezt csinálnod, Lou.Legalább az én kedvemért ne...mind aggódunk érted.
-Szuper!Ennyire lehet megbízni Liam-ben!-csattanok fel, az asztalra ütve kelek fel helyemről.
A kijárat felé indulok, hihetetlen mértékű düh tombol bennem.Semmivel sem törődök, csak ki akarok jutni erről a placcról.Szinte érzem, hogy Niall a nyomomban van, de egy csepp figyelmet sem szentelek arra, hogy megforduljak.Megyek előre, lépteim egyre gyorsabbak.A kijárat előtt feketébe öltözött kidobók állnak, s őket látva előhalászom a pénztárcám.
-Ne engedjétek ki a szöszit, az ő bulija.-hadarom, a kezükbe nyomok egy-egy húszast, és megyek tovább.
Nem hallok semmiféle kiabálást, se trappoló lépteket, így nyugodtan ülök be az autóba.Megkönnyebbülten dőlök hátra az ülésen, hosszasan kifújom a levegőt, amitől az üveg bepárásodik.Hosszú ideig bámulom a szélvédőt, utána indítom csak be a járművet.Semmiféle lelkiismeret furdalásom nincs az előbbi miatt, s nem tudom eldönteni miért.Ennyire bunkó lennék?Nem tudom.Egy valamit tudok biztosan, az pedig az, hogy  hová akarok menni, s ezen nem is változtatok.
London kihalt.Az ég világon senki sincs az utcán.Szombat este mindenki élvezi a szabadságot, egyedül én vagyok ilyen nyomorult.Én léptem meg a legjobb barátom születésnapjáról, és én vagyok az aki most egy lányhoz kocsikázik, aki lehet ugyan olyan mint Jade.Fogalmam sincs miért megyek oda, pedig még eltudnék menekülni egy újabb csalódás elől.Már mindegy.
Megállok az emeletes ház előtt, egyből kiszállok az autóból.Egyre bizonytalanabbul lépkedek a kijelölt hely felé, úgy érzem bármelyik másodpercben meggondolom magam, és visszafutok a kocsihoz.Nem teszem.Minden porcikám azt súgja látnom kell őt, meg kell tudnom mi történt az éjjel.
A lakása ajtajánál megállok, kis habozás után kopogok be.Semmi válasz.Újra megpróbálom, de második próbálkozásra sem nyílik ki.Hát persze.Miért is hittem azt, hogy otthon lesz szombat este?Hajamba túrva indulok el visszafelé, de a lábaim megálljt parancsolnak, ahogy meghallom a zenét.Váratlan egy gyors emlékkép játszódik le előttem, s ez csak is a tegnap este lehet.Reményteljesen tárom ki a tetőre vezető fém ajtót, s rögtön megpillantom őt.Nem vesz észre engem, mit sem sejtve táncol tovább.Sima, fehér haspólót visel, rugalmas fekete cicanadrággal.Elveszek a látványban, ez mégsem olyan mint amikor egy buliban megbámulok egy csajt.Most fura bizsergést érzek a hasamban, bármeddig tudnám nézni ahogy mozog.De mint mindennek, ennek is vége szakad.Egész testével megfordul, majd egy helyben megtorpan, pontosan felém néz.A szívem mintha nagyobbat dobbanna, de nem adok neki nagyobb jelentőséget.Ijedten nyúl le telefonjáért, megállítja a zenét.Haja egyik oldalát a füle mögé tűri, egy lépést hátralép.Látva félénkségét, még jobban elkezd marcangolni a bűntudat.Amilyen gyorsan tudok oda megyek, alig egy lépéssel előtte megállok.
-.El kell mondanod mindent, ami tegnap éjjel történt.
-De hát tudsz mindent...
-Azt nem tudtam, hogy felhívott valaki, és te vetted fel.-próbálok nyugodtságot erőltetni magamra, pedig egyáltalán nem vagyok az.
Földre szegezi tekintetét, nem áll szándékában semmit sem mondani.Ez felidegesít.Jobb kezemmel az álla alá nyúlok, gyengéden feljebb emelem a fejét.Cassidie szemei fátyolosak az el nem engedett könnyektől, s ezt látva zavarodok össze a legjobban.Kilép előlem, leül a földre.Fejével int hogy kövessem, közben kidörzsöli látószervéből a csillogó könnyeket.Leülök mellé, egy rövidebb csend után rám néz.Csak akkor veszem észre mennyire rosszul van.Véreres szemei alatt fel van duzzadva a vékony bőr, a hülye és észleli mennyit sírt.
-Ennek én vagyok az oka?-suttogom elképedve, hüvelykujjamat enyhén végigsimítom a felületen.
-Megcsókoltál, érted?Elhitetted velem, hogy mindenre fogsz emlékezni az estéből, erre reggel felkeltem, és még a nevemet sem tudtad!Egyszerűen elrohantál!-emeli feljebb a hangját, szavai hideg zuhanyként érnek.-Szerinted mosolyognom kellett volna egész nap, mint akinek semmi baja?!Vagy folytatnom kellett volna a reggeli színjátékot, miszerint én sem tudom a te neved, hogy neked jó legyen?!Légyszíves menj el, nem akarom megint végigcsinálni.
Ledermedve pislogok a lányra, aki a története végén újra elsírja magát.Annyira törékeny, akárcsak egy porcelánbaba.Vállai rázkódnak a visszafojtott zokogástól.Fogalmam sincs mit csináljak, hisz még sosem voltam ilyen helyzetben.Hagyjam itt, ahogyan kérte?Nem, jóvá kell tennem ezt.
Felállok, Cassidie-t pedig felsegítem, utána rögtön magamhoz húzom.Nem lök el engem, sőt görcsösen kapaszkodik a derekamba.Beszívom a hajából áradó illatot, szemeimet lehunyva puszilom meg a feje búbját.Kicsit összerezzen, de már nem sír, csak ölel.Még sosem éreztem ehhez hasonlót, s ebben a pillanatban elhatározom, hogy megfogom ismerni, és az enyém lesz.Mert nem akarok mást.

1.Rész - Ő más

Sziasztok!Meg is hoztam az első részt, remélem tetszeni fog.Köszönöm a feliratkozókat, és azt a kommentet amit a prológushoz kaptam.Pénteken új rész.Jó olvasást:) x

Vanii.xx


Újabb és újabb kupica alkohol kúszik le a torkomon, az üveg háromnegyede bennem lehet, mégsem érdekel.Homályosan látom bandatársam szúrós pillantásait, tekintete átégeti a koponyám.Csak hogy idegesítsem, ezúttal nem a kis méretű poharat, hanem magát az üveget húzom meg, mire tompított morgást hallok, nem érzem már a hűvös fémet a markomban.
-Add vissza.-hörgöm, fejem az italos pultra csuklik.
-Full részeg vagy Lou, mi bajod van?Nem szabadott volna hagynom, hogy eddig fajuljanak a dolgok.-szapul Liam, majd megpróbál felrángatni a székről.
Nem mozdulok.Nem akarok elmenni, nekem ne mondja meg senki mit csináljak!Főleg ne a saját házamban.Ha az ivás az egyetlen módja annak, hogy elfelejtsem Jade-et, állok elébe.Muszáj kitörölnöm az emlékezetemből, nem akarok többet arra a lányra gondolni, akit csak a pénzem érdekelt, s nem én.Hülye barom módjára hagytam hogy a fülemnél fogva rángasson, úgy, hogy én még csak észre sem vettem ezt, annyira elvakított az iránta érzett vonzalom.Hirtelen a gyomrom vészesen forogni kezd, már érzem a számban a visszafelé készülő szeszes ital keserű ízét.Gyors mozdulattal leugrok a székről, de elvesztem az egyensúlyom, így a padlón kötök ki.Négykézláb térdepelek a földön Liam káromkodását hallgatva, amire magasról szarok.Hagyjon egyedül, nincs szükségem rá...senkire nincs szükségem, egyedül akarok lenni.Miután befejeződik a kellemetlen öklendezés, megkísérelek felállni, sikertelenül.Ugyan oda rogyok vissza, nem próbálom meg újra.Ököllel egyenesen a pult oldalába vágok, ismételve ezt addig, még teljesen el nem gyengülök.Szakadozva veszem a levegőt, a mosószer szaga még az eddiginél is jobban felkavarja a gyomrom.
-Mi a...-meresztgetem a szemeim.-Ne hogy már felmoss, menj innen!És ne gyere vissza ide se te, se senki!Hagyjatok békén, a francba is már...
A felmosórongy nagy koppanással ér földet, Liam egy mozdulattal felránt a pólómnál fogva, mintha csak egy rongybaba lennék, úgy ültet vissza a székre.Az egész feje vöröslik a méregtől, én viszont továbbra is üveges tekintettel nézek vissza rá, ami még jobban felidegesíti.Hatalmas pofon csattan az arcomon, ami aránylag visszaráz a jelenbe.Mielőtt bármit szólhatnék, Liam kiviharzik a nappaliból, s kis idő múlva meghallom az ajtó csapódást.Nem tudom örüljek-e annak, hogy végre elment, vagy bűntudatom legyen amiért ennyire felidegesítettem Liam Payne-t.Azt hiszem, az elsőnél maradok.Összegyűjtöm a maradék erőmet, egy karlendítéssel a szemetesbe dobom a Jäger-es üveget, majd felállok.Az egyensúlyérzékem továbbra is bizonytalan, én mégis merészen kezdek lépkedni a bejárati ajtó felé, ahol az imént csengettek.Fogalmam sincs ki keres éjjel 11-kor, az biztos, hogy egyből elzavarom.Ameddig odafelé bicegek, jobb kezemmel folyamatosan a pofon okozta sajgó pontot dörzsölöm, enyhítve az égető fájdalmon.Ingerülten tárom ki az ajtót, minél előbb elakarom küldeni váratlan vendégemet, azonban a szavak belém fagynak, amint meglátom a balkonon ácsorgó Jade-et.Szőke haja laza kontyba fogva, de még így is keretezi kék szemű arcát némi elkószált tincs.Kezében egy borítékot szorongat, idegesen toporog.Nem érzek semmi dühöt az apró lány láttán, elküldeni sincs erőm, pedig normális esetben rácsaptam volna az ajtót úgy, ahogy van.Szó nélkül átnyújtja a borítékot, valamit akar mondani.

-Ne.-kezdem, hangomból fröcsög a megalázottság.-Ne mondj semmit, nem kell a hülye borítékod.Ezek után még képes vagy idetolni a képed?

Továbbra is óriásira nyitott szemekkel figyel, mint egy mackó.Egy ártatlan mackó.Ezzel még jobban felidegesít, váratlanul szédülni kezdek, megkapaszkodom az ajtófélfában.A lány a segítségemre siet, én azonban felhördülök, nem engedem hogy hozzám érjen.

-Louis...csak olvasd el, kérlek.-mondja, a borítékot az ajtó melletti szekrényre helyezi, s elmegy.  

Vegyes érzelmek kavarognak bennem, most is elakarok menekülni előlük.Kabátomat leakasztom a fogasról, nem tudok épp eszűen gondolkozni, muszáj elmennem otthonról.Megvárom még Jade lefordul a sarkon, aztán megindulok.Többször kell megállnom kisebb időkre, de szerencsére nem látja senki.Egy árva lélek sincs az utcán.London külvárosa ijesztőnek bizonyul éjjelente, főleg ilyenkor, ősszel.A sárga levelek össze-vissza repkednek a közeli parkban, a fák csupasz ágai sötét, kusza árnyékokat vetnek a nedves talajra.A levegőben még érződik a frissen esett eső illata.Egy ideig csak állok, figyelem az árnyékjátékot, aztán figyelmemet a halk, gyors dallam vonja el.Meglepődöm, hiszen egészen eddig fel sem figyeltem erre.Homlokomat ráncolva fordulok meg, pontosan abba az irányba, ahonnan a zene jön.Pár perc nézelődés után megtalálom azt, amit kerestem.Fent, a magasban vékony alak táncol, a 4 emeletes ház tetején.Az összes vér kifut belőlem, ahányszor a tető szélén pörög.Gondolkodás nélkül rontok be a lépcsőházba.Nem szívesen akarom tapasztalni az érzést, amikor valaki a szemeid láttára zuhan le a magasból, egyáltalán mit gondol?Sietve veszem a lépcsőfokokat, azonban mikor a tetőre vezető ajtó elé érek, megtorpanok.A fejem továbbra is megállíthatatlanul sajog, a látásom rosszabbodik.Csak pontokat látok.Lassan leereszkedek az ajtó mentén, ujjaimmal durván dörzsölöm a szemeim, a homlokom, ahol csak érem.Már az ájulás kerülget, mikor a mögöttem lévő ajtó kinyílik, én pedig hátraesek.Fejem a kemény kőbetonba verem, mégsem érzek semmit.Nem érzem a testemet sem.
-Jézusom!-hallom a döbbent lány hangot, szemeim viszont nem tudom kinyitni.


Sokakat pislogva nyílik ki látószervem, először egy csillárt pillantok meg.Szemöldököm összehúzom, gyanakodva ülök fel, jobban szemügyre véve a helyet.A falak csokoládé barnák, így szinte beleolvad az ugyan olyan színű könyvespolc, ami a kandalló mellé van helyezve.Egy kemény, keskeny fotelben ülök, lábaimat pokróc fedi el.Egyre inkább kezd eluralkodni rajtam a pánik.Elraboltak?Hol vagyok, és hogy kerültem ide?Felugrok eddigi fekhelyemről, az azúrkék takaró a földre hullik, vele együtt a televízió távirányítója.Még idegesebben a hajamba túrok, nem tudom merre kell kimenni.
-Uhm...keresel valamit?-jön mögülem egy hang, ami roppant ismerősen cseng.

 Azonnal megfordulok, a látvány még jobban összezavar.Ismeretlen lány áll előttem, körülbelül 19 éves lehet.Sötétbarna haja kócos, látszik rajta, hogy nem rég kelt fel.Egy egyszerű szürke pólót visel, fehér, bő melegítőnadrággal.Kékeszöld szemei félénken csillognak miközben rám néz.
-Ne haragudj, de...ki vagy te, és hogy kerülök ide?-mondom, talán kicsit flegmábban a kelleténél, pedig tényleg nem tett semmi rosszat.
Legalábbis, nem tudok róla.
-Nem emlékszel semmire?
-Különben nem kérdezném...-bámulok rá, mint akinek elment az esze.
-Jól van.-sóhajt, helyet foglal a kanapén.Kezével int, hogy üljek le mellé.
Bár feszengve, de elhelyezkedem a pamlagon, álmos ábrázattal figyelek rá.Eszembe jut milyen rég beszélgettem úgy lánnyal, hogy teljesen közömbösen viselkedik velem.Nem sikít a képembe, nem kér fotót, se autogramot, és ami a legfontosabb:nem minden második szava a 'vásárlás'.
Célzok itt a volt barátnőmre.
-Az éjjel rettenetes állapotban voltál.-kezdi, idegességében a pokróc szélével babrál.-Folyamatosan azt hajtogattad hogy nem érdemelted ezt, de mikor rákérdeztem mit, vagy ráhánytál a lábtörlőmre, vagy pedig egyszerűen bealudtál.Nem tudtam mit csináljak, talán ott kellett volna hagynom téged a lépcsőházban?Így kerültél hozzám.Ne haragudj ha megrémisztettelek, hiszen még a nevemet sem tudod...teljesen jogos lenne ha most azonnal kimenekülnél innen.
Egy darabig csak bambán mustrálom az ábrázatát, várva hogy felém nézzen, de nem teszi.Némi pirosságot fedezek fel az arcán, tisztában vagyok vele hogy tudja hogy nézem.
-Mi a neved?
-Cassidie.-pillant rám végre.Az igazat megvallva tetszik hogy ennyire félénk, pedig ezelőtt sosem jöttek be a visszahúzódó lányok.Ő valahogy más.-Hát te?
Ebből az egy mondatából be is bizonyosodott a különbözősége.Hihetetlenül megkönnyebbülök, hiszen épp olyasvalakivel vagyok egy szobában, aki megtud engem ismerni.Engem, nem pedig a média által kialakított képet, amivel mindenki azonosít.
-Louis.
Cassidie beharapja alsó ajkát, alig láthatóan bólint, és ez mosolygásra késztet.Egyáltalán nem feszengek a társaságában, ő azonban zavarban van.Az általa kínos, az általam pedig kellemes csendet a mobilom hangos csöngése tör meg.Egyből előkaparom a zsebemből, mégsem veszem fel rögtön.Kis ideig csak bámulom a képernyőt, nem tudom fel-e vegyem.Végül egy nagy sóhaj kíséretében nyomok rá a zöld jelre, a fülemhez emelem a telefont, közben végig a lányt figyelem.Ő nem néz rám.
-Mondd, te nem ismered az órát?-üvölt bele a telefonba Liam, én meg reflex-szerűen rántom arrébb a készüléket.Igazából fogalmam sincs, miért haragszik rám.-1 órája itt kellene lenned, vagy elfelejtetted, hogy ma van Niall születésnapja?!Az isten szerelmére, csak azt a nyamvadt tortát kellett volna elhoznod, de már bezárt a cukrászda!Mi a srácokkal egész nap a DJ-s után rohangálunk, meg díszítjük a helyet, erre te?
Ledermedve pislogok magam elé, emésztve a hallottakat.
-Jól van, biztos lehet még valahonnan tortát szerezni...
-Nem, Louis!22 éves vagy, a francba is már, és úgy viselkedsz mint egy 10 éves!Lehet hogy tudsz tortát szerezni, de nem olyat!Ez előre meg volt rendelve,  óriási volt, képes ostyával a tetején.Remélem, majd elmondod Niall-nek te magad, hogy miért kap egy miniatűr csokitortát a 21.születésnapjára!-harsogja továbbra is, majd kinyomja a telefont.
Mindenről megfeledkezve kelek fel a kanapéról, kicsit megszédülök.Nem tudok semmit, csak azt, hogy nem hagyhatom cserben a haverom.Neki mindig is sokat jelentett a születésnapja, mert csak akkor tudta igazán elengedni magát.Egyszerűen csak élvezte a rengeteg kaját ami ezzel jár, a rajongók felköszöntéseit, de legfőképp azt, hogy a családjával lehet és...és velünk, a barátaival, a bandatársaival.Niall nem említené meg a tortát, de rosszul esne neki hogy csak egy nyamvadt csoki tortát dugunk az orra elé.
-Valami baj van?
-Uh...én...uh...mennem kell, ne haragudj.-mondom, ezt követően pedig már rohanok is ki a házból.
Futás közben újra a fülemhez emelem a telómat, csak remélni merem, hogy felveszi.
-Lottie!Hála az égnek.-lihegem, egy másodpercre megtámaszkodok fél kézzel a térdemen.-Mondd, hogy tudsz csinálni este nyolc órára egy hatalmas, ostyás tortát...
-Először is.Neked is szia popsztár.Másodszor.A csillagokat ne hozzam le neked, Lou?-szinte látom, ahogy a szemeit forgatja.-Elfelejtetted, mi?
-Ne most tegyél szemrehányásokat.Megtudod csinálni, vagy nem?
-Azt hiszem...de nem ígére...-nem várom meg még befejezi, közbevágok.
-Remek!Válassz az ostyának valami olyan képet, ahol az X factorban vagyunk a srácokkal.Ötre ott vagyok érte Doncaster-ben.
-Mi?Louis, nyolc órát mondtál!-visít fel a húgom, de én nem foglalkozva vele kinyomom a telefont.
Igaz, 8 órát mondtam.Viszont akkorra már a Funky Buddha-ban kell hogy legyen a torta, nekem meg még el kell mennem Doncaster-ig, meg vissza.
A sok futástól teljesen kifulladva kanyarodok be az ilyenkor még kihalt szórakozóhelyre, a kidobók egyből elállnak az utamból.Belépve legelőször Harry-t pillantom meg, aztán a rumlit, ami körülveszi.Az egész helyiség padlója tele van színesebbnél színesebb lufikkal, és össze-vissza dobált 'Happy Birthday!' szalagokkal.Erős mentol illat van bent, ami férfiparfümmel keveredik.
-Nicsak, kit látnak szemeim.-vereget vállba Zayn.Eddig észre sem vettem, hogy mellettem pakol valami ládákat.-Jobb lesz, ha elkerülöd Liam-et.Írtó pipa rád.
-Liam mindenkire pipa, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy ő eltervezi...-fortyogok magamban, miközben Harry felé lépkedek.
Fürtös haverom felém sem néz, úgy mondja hogy adogassam neki a lufikat.Észreveszem rajta, hogy valami nem oké, de nem jegyzem meg.Úgy is elmondja ha akarja.
Szemeimmel folyamatosan Liam-et keresem, ennek ellenére sehol nem látom.Komolyan azért ennyire mérges, mert nem mentem el a cukrászdába a tortáért?Meg van oldva, az ég szerelmére...nem értem mit idegeskedett.
-Oké, ez kész.-ugrik le a székről Harry, végre rám néz.-Mizu'?Szarul nézel ki Lou.
Idétlen fintor ül az arcomra, eszembe jut, hogy egyáltalán nem mosakodtam, sőt, szerintem még a leheletem is hányás szagú.
-Nem akarod te tudni mizu...elmegyek a mosdóba, mindjárt jövök.

Ahogy benyitok az ajtón, azonnal meg is bánom.Ha tudom, hogy Liam bent van, inkább marad a hajléktalan-style.Némi ideig a küszöbön ácsorgok, állva a fiú szikrázó pillantásait, majd minden mindegy alapon bemegyek.Igazából Liam-mel sosem voltunk úgy igazán jóban.Nevettünk együtt, meg buliztunk, de sosem kerültünk olyan közeli kapcsolatba egymással.Már az X factor alatt is megütött.Hozzáteszem, csak azért mert olyan kedve volt.Sosem tudok kiigazodni rajta.Előre sajnálom a jövendőbeli feleségét.
Liam csendben figyel a falnak támaszkodva, minden egyes lépésemet szemlélve, s ez a viselkedés kezd az őrületbe kergetni.
-El van intézve a torta, örülsz?-fröcskölöm a hideg vizet az arcomba.
-Hol éjszakáztál?
Hirtelen elkap a köhögőgörcs, könnyes szemekkel állítom el a csobogó vizet, majd Liam felé fordulok.
-Hogy mi?Már az anyut is eljátszod?Mi közöd van hozzá?
-Csak aggódom érted, Louis!-kiált fel, ez a váratlan hangulatváltozása meglep.-Előző éjjel ott voltam nálad, elvittem a következő turnénk dallistáját, mert rohadt voltál bejönni érte.És mit látok?Rettenet, mennyire részeg, és pofátlan voltál, tudtad, hogy ezzel felidegesítesz engem.Hát gratulálok, sikerült.Örülj, hogy nem ütöttem nagyobbat.Aztán...lelkiismeret furdalásom lett, és visszamentem, de te már nem voltál otthon.Hajnali 3 körül egy lány vette fel a telefonod.Azt mondta olyan ittas vagy, hogy mindjárt elájulsz.Érted akartam menni, de akkor megszakadt a vonal, és többet nem vette fel senki.

Prológus

Sziasztok!Nem tudom ki emlékszik még rám az Other Half, vagy esetleg a Why did you do this to me c.blog által, de nem is az a lényeg.Ez a történet remélem elnyeri a tetszéseteket, mert én már megírtam egy jó pár részt előre, és nagyon megszerettem, a szívemhez nőtt.Amúgy annyit érdemes tudni, hogy a részek többsége Louis szemszögéből lesz írva!Jó olvasást, holnap után 1.rész♥.

Vanii.xx



A szél egyre erősebben fújja a hajam, tincseim szüntelenül csapkodják jéggé fagyott arcomat, de én csak táncolok, pörgök a kemény, hamuszürke háztetőn.Nem fogom vissza magam.Kiadom a dühömet, minden egyes táncmozdulattal újabb könnyek folynak le hófehér bőrömön.Louis arca folyamatosan ott dereng lehunyt szemeim előtt, hol úgy tűnik teljesen őszinte, hol pedig totálisan összezavar.Nem tudom eldönteni melyik a valós érzése, ahogyan azt sem, miért hazudott nekem.Miért vert át?A fülemben továbbra is tombol a zene, de én már nem bírom.Kitépem onnan a fülhallgatót, telefonomat pedig a földhöz vágom.A szél zúgása eltompítja a reccsenést, amelyet a mobil képernyője adott ki.Nem tudom miért tettem, a tánc sem segített már.Elveszetten fogom a fejem, szédülök.A következő pillanatban  a sarkam beleakad az alacsony fémkorlátba, hatalmas lendülettel zuhanok hátra.Mire eljut az agyamig, mi történik, már késő.Számat kétségbeesett sikoly hagyja el, aztán valami nagyon keményen landolok.Egész testem összerándul, érzem, ahogy a vér beterít körülöttem mindent, a sötétség pedig hatalmába kerít.