1.Rész - Ő más

Sziasztok!Meg is hoztam az első részt, remélem tetszeni fog.Köszönöm a feliratkozókat, és azt a kommentet amit a prológushoz kaptam.Pénteken új rész.Jó olvasást:) x

Vanii.xx


Újabb és újabb kupica alkohol kúszik le a torkomon, az üveg háromnegyede bennem lehet, mégsem érdekel.Homályosan látom bandatársam szúrós pillantásait, tekintete átégeti a koponyám.Csak hogy idegesítsem, ezúttal nem a kis méretű poharat, hanem magát az üveget húzom meg, mire tompított morgást hallok, nem érzem már a hűvös fémet a markomban.
-Add vissza.-hörgöm, fejem az italos pultra csuklik.
-Full részeg vagy Lou, mi bajod van?Nem szabadott volna hagynom, hogy eddig fajuljanak a dolgok.-szapul Liam, majd megpróbál felrángatni a székről.
Nem mozdulok.Nem akarok elmenni, nekem ne mondja meg senki mit csináljak!Főleg ne a saját házamban.Ha az ivás az egyetlen módja annak, hogy elfelejtsem Jade-et, állok elébe.Muszáj kitörölnöm az emlékezetemből, nem akarok többet arra a lányra gondolni, akit csak a pénzem érdekelt, s nem én.Hülye barom módjára hagytam hogy a fülemnél fogva rángasson, úgy, hogy én még csak észre sem vettem ezt, annyira elvakított az iránta érzett vonzalom.Hirtelen a gyomrom vészesen forogni kezd, már érzem a számban a visszafelé készülő szeszes ital keserű ízét.Gyors mozdulattal leugrok a székről, de elvesztem az egyensúlyom, így a padlón kötök ki.Négykézláb térdepelek a földön Liam káromkodását hallgatva, amire magasról szarok.Hagyjon egyedül, nincs szükségem rá...senkire nincs szükségem, egyedül akarok lenni.Miután befejeződik a kellemetlen öklendezés, megkísérelek felállni, sikertelenül.Ugyan oda rogyok vissza, nem próbálom meg újra.Ököllel egyenesen a pult oldalába vágok, ismételve ezt addig, még teljesen el nem gyengülök.Szakadozva veszem a levegőt, a mosószer szaga még az eddiginél is jobban felkavarja a gyomrom.
-Mi a...-meresztgetem a szemeim.-Ne hogy már felmoss, menj innen!És ne gyere vissza ide se te, se senki!Hagyjatok békén, a francba is már...
A felmosórongy nagy koppanással ér földet, Liam egy mozdulattal felránt a pólómnál fogva, mintha csak egy rongybaba lennék, úgy ültet vissza a székre.Az egész feje vöröslik a méregtől, én viszont továbbra is üveges tekintettel nézek vissza rá, ami még jobban felidegesíti.Hatalmas pofon csattan az arcomon, ami aránylag visszaráz a jelenbe.Mielőtt bármit szólhatnék, Liam kiviharzik a nappaliból, s kis idő múlva meghallom az ajtó csapódást.Nem tudom örüljek-e annak, hogy végre elment, vagy bűntudatom legyen amiért ennyire felidegesítettem Liam Payne-t.Azt hiszem, az elsőnél maradok.Összegyűjtöm a maradék erőmet, egy karlendítéssel a szemetesbe dobom a Jäger-es üveget, majd felállok.Az egyensúlyérzékem továbbra is bizonytalan, én mégis merészen kezdek lépkedni a bejárati ajtó felé, ahol az imént csengettek.Fogalmam sincs ki keres éjjel 11-kor, az biztos, hogy egyből elzavarom.Ameddig odafelé bicegek, jobb kezemmel folyamatosan a pofon okozta sajgó pontot dörzsölöm, enyhítve az égető fájdalmon.Ingerülten tárom ki az ajtót, minél előbb elakarom küldeni váratlan vendégemet, azonban a szavak belém fagynak, amint meglátom a balkonon ácsorgó Jade-et.Szőke haja laza kontyba fogva, de még így is keretezi kék szemű arcát némi elkószált tincs.Kezében egy borítékot szorongat, idegesen toporog.Nem érzek semmi dühöt az apró lány láttán, elküldeni sincs erőm, pedig normális esetben rácsaptam volna az ajtót úgy, ahogy van.Szó nélkül átnyújtja a borítékot, valamit akar mondani.

-Ne.-kezdem, hangomból fröcsög a megalázottság.-Ne mondj semmit, nem kell a hülye borítékod.Ezek után még képes vagy idetolni a képed?

Továbbra is óriásira nyitott szemekkel figyel, mint egy mackó.Egy ártatlan mackó.Ezzel még jobban felidegesít, váratlanul szédülni kezdek, megkapaszkodom az ajtófélfában.A lány a segítségemre siet, én azonban felhördülök, nem engedem hogy hozzám érjen.

-Louis...csak olvasd el, kérlek.-mondja, a borítékot az ajtó melletti szekrényre helyezi, s elmegy.  

Vegyes érzelmek kavarognak bennem, most is elakarok menekülni előlük.Kabátomat leakasztom a fogasról, nem tudok épp eszűen gondolkozni, muszáj elmennem otthonról.Megvárom még Jade lefordul a sarkon, aztán megindulok.Többször kell megállnom kisebb időkre, de szerencsére nem látja senki.Egy árva lélek sincs az utcán.London külvárosa ijesztőnek bizonyul éjjelente, főleg ilyenkor, ősszel.A sárga levelek össze-vissza repkednek a közeli parkban, a fák csupasz ágai sötét, kusza árnyékokat vetnek a nedves talajra.A levegőben még érződik a frissen esett eső illata.Egy ideig csak állok, figyelem az árnyékjátékot, aztán figyelmemet a halk, gyors dallam vonja el.Meglepődöm, hiszen egészen eddig fel sem figyeltem erre.Homlokomat ráncolva fordulok meg, pontosan abba az irányba, ahonnan a zene jön.Pár perc nézelődés után megtalálom azt, amit kerestem.Fent, a magasban vékony alak táncol, a 4 emeletes ház tetején.Az összes vér kifut belőlem, ahányszor a tető szélén pörög.Gondolkodás nélkül rontok be a lépcsőházba.Nem szívesen akarom tapasztalni az érzést, amikor valaki a szemeid láttára zuhan le a magasból, egyáltalán mit gondol?Sietve veszem a lépcsőfokokat, azonban mikor a tetőre vezető ajtó elé érek, megtorpanok.A fejem továbbra is megállíthatatlanul sajog, a látásom rosszabbodik.Csak pontokat látok.Lassan leereszkedek az ajtó mentén, ujjaimmal durván dörzsölöm a szemeim, a homlokom, ahol csak érem.Már az ájulás kerülget, mikor a mögöttem lévő ajtó kinyílik, én pedig hátraesek.Fejem a kemény kőbetonba verem, mégsem érzek semmit.Nem érzem a testemet sem.
-Jézusom!-hallom a döbbent lány hangot, szemeim viszont nem tudom kinyitni.


Sokakat pislogva nyílik ki látószervem, először egy csillárt pillantok meg.Szemöldököm összehúzom, gyanakodva ülök fel, jobban szemügyre véve a helyet.A falak csokoládé barnák, így szinte beleolvad az ugyan olyan színű könyvespolc, ami a kandalló mellé van helyezve.Egy kemény, keskeny fotelben ülök, lábaimat pokróc fedi el.Egyre inkább kezd eluralkodni rajtam a pánik.Elraboltak?Hol vagyok, és hogy kerültem ide?Felugrok eddigi fekhelyemről, az azúrkék takaró a földre hullik, vele együtt a televízió távirányítója.Még idegesebben a hajamba túrok, nem tudom merre kell kimenni.
-Uhm...keresel valamit?-jön mögülem egy hang, ami roppant ismerősen cseng.

 Azonnal megfordulok, a látvány még jobban összezavar.Ismeretlen lány áll előttem, körülbelül 19 éves lehet.Sötétbarna haja kócos, látszik rajta, hogy nem rég kelt fel.Egy egyszerű szürke pólót visel, fehér, bő melegítőnadrággal.Kékeszöld szemei félénken csillognak miközben rám néz.
-Ne haragudj, de...ki vagy te, és hogy kerülök ide?-mondom, talán kicsit flegmábban a kelleténél, pedig tényleg nem tett semmi rosszat.
Legalábbis, nem tudok róla.
-Nem emlékszel semmire?
-Különben nem kérdezném...-bámulok rá, mint akinek elment az esze.
-Jól van.-sóhajt, helyet foglal a kanapén.Kezével int, hogy üljek le mellé.
Bár feszengve, de elhelyezkedem a pamlagon, álmos ábrázattal figyelek rá.Eszembe jut milyen rég beszélgettem úgy lánnyal, hogy teljesen közömbösen viselkedik velem.Nem sikít a képembe, nem kér fotót, se autogramot, és ami a legfontosabb:nem minden második szava a 'vásárlás'.
Célzok itt a volt barátnőmre.
-Az éjjel rettenetes állapotban voltál.-kezdi, idegességében a pokróc szélével babrál.-Folyamatosan azt hajtogattad hogy nem érdemelted ezt, de mikor rákérdeztem mit, vagy ráhánytál a lábtörlőmre, vagy pedig egyszerűen bealudtál.Nem tudtam mit csináljak, talán ott kellett volna hagynom téged a lépcsőházban?Így kerültél hozzám.Ne haragudj ha megrémisztettelek, hiszen még a nevemet sem tudod...teljesen jogos lenne ha most azonnal kimenekülnél innen.
Egy darabig csak bambán mustrálom az ábrázatát, várva hogy felém nézzen, de nem teszi.Némi pirosságot fedezek fel az arcán, tisztában vagyok vele hogy tudja hogy nézem.
-Mi a neved?
-Cassidie.-pillant rám végre.Az igazat megvallva tetszik hogy ennyire félénk, pedig ezelőtt sosem jöttek be a visszahúzódó lányok.Ő valahogy más.-Hát te?
Ebből az egy mondatából be is bizonyosodott a különbözősége.Hihetetlenül megkönnyebbülök, hiszen épp olyasvalakivel vagyok egy szobában, aki megtud engem ismerni.Engem, nem pedig a média által kialakított képet, amivel mindenki azonosít.
-Louis.
Cassidie beharapja alsó ajkát, alig láthatóan bólint, és ez mosolygásra késztet.Egyáltalán nem feszengek a társaságában, ő azonban zavarban van.Az általa kínos, az általam pedig kellemes csendet a mobilom hangos csöngése tör meg.Egyből előkaparom a zsebemből, mégsem veszem fel rögtön.Kis ideig csak bámulom a képernyőt, nem tudom fel-e vegyem.Végül egy nagy sóhaj kíséretében nyomok rá a zöld jelre, a fülemhez emelem a telefont, közben végig a lányt figyelem.Ő nem néz rám.
-Mondd, te nem ismered az órát?-üvölt bele a telefonba Liam, én meg reflex-szerűen rántom arrébb a készüléket.Igazából fogalmam sincs, miért haragszik rám.-1 órája itt kellene lenned, vagy elfelejtetted, hogy ma van Niall születésnapja?!Az isten szerelmére, csak azt a nyamvadt tortát kellett volna elhoznod, de már bezárt a cukrászda!Mi a srácokkal egész nap a DJ-s után rohangálunk, meg díszítjük a helyet, erre te?
Ledermedve pislogok magam elé, emésztve a hallottakat.
-Jól van, biztos lehet még valahonnan tortát szerezni...
-Nem, Louis!22 éves vagy, a francba is már, és úgy viselkedsz mint egy 10 éves!Lehet hogy tudsz tortát szerezni, de nem olyat!Ez előre meg volt rendelve,  óriási volt, képes ostyával a tetején.Remélem, majd elmondod Niall-nek te magad, hogy miért kap egy miniatűr csokitortát a 21.születésnapjára!-harsogja továbbra is, majd kinyomja a telefont.
Mindenről megfeledkezve kelek fel a kanapéról, kicsit megszédülök.Nem tudok semmit, csak azt, hogy nem hagyhatom cserben a haverom.Neki mindig is sokat jelentett a születésnapja, mert csak akkor tudta igazán elengedni magát.Egyszerűen csak élvezte a rengeteg kaját ami ezzel jár, a rajongók felköszöntéseit, de legfőképp azt, hogy a családjával lehet és...és velünk, a barátaival, a bandatársaival.Niall nem említené meg a tortát, de rosszul esne neki hogy csak egy nyamvadt csoki tortát dugunk az orra elé.
-Valami baj van?
-Uh...én...uh...mennem kell, ne haragudj.-mondom, ezt követően pedig már rohanok is ki a házból.
Futás közben újra a fülemhez emelem a telómat, csak remélni merem, hogy felveszi.
-Lottie!Hála az égnek.-lihegem, egy másodpercre megtámaszkodok fél kézzel a térdemen.-Mondd, hogy tudsz csinálni este nyolc órára egy hatalmas, ostyás tortát...
-Először is.Neked is szia popsztár.Másodszor.A csillagokat ne hozzam le neked, Lou?-szinte látom, ahogy a szemeit forgatja.-Elfelejtetted, mi?
-Ne most tegyél szemrehányásokat.Megtudod csinálni, vagy nem?
-Azt hiszem...de nem ígére...-nem várom meg még befejezi, közbevágok.
-Remek!Válassz az ostyának valami olyan képet, ahol az X factorban vagyunk a srácokkal.Ötre ott vagyok érte Doncaster-ben.
-Mi?Louis, nyolc órát mondtál!-visít fel a húgom, de én nem foglalkozva vele kinyomom a telefont.
Igaz, 8 órát mondtam.Viszont akkorra már a Funky Buddha-ban kell hogy legyen a torta, nekem meg még el kell mennem Doncaster-ig, meg vissza.
A sok futástól teljesen kifulladva kanyarodok be az ilyenkor még kihalt szórakozóhelyre, a kidobók egyből elállnak az utamból.Belépve legelőször Harry-t pillantom meg, aztán a rumlit, ami körülveszi.Az egész helyiség padlója tele van színesebbnél színesebb lufikkal, és össze-vissza dobált 'Happy Birthday!' szalagokkal.Erős mentol illat van bent, ami férfiparfümmel keveredik.
-Nicsak, kit látnak szemeim.-vereget vállba Zayn.Eddig észre sem vettem, hogy mellettem pakol valami ládákat.-Jobb lesz, ha elkerülöd Liam-et.Írtó pipa rád.
-Liam mindenkire pipa, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy ő eltervezi...-fortyogok magamban, miközben Harry felé lépkedek.
Fürtös haverom felém sem néz, úgy mondja hogy adogassam neki a lufikat.Észreveszem rajta, hogy valami nem oké, de nem jegyzem meg.Úgy is elmondja ha akarja.
Szemeimmel folyamatosan Liam-et keresem, ennek ellenére sehol nem látom.Komolyan azért ennyire mérges, mert nem mentem el a cukrászdába a tortáért?Meg van oldva, az ég szerelmére...nem értem mit idegeskedett.
-Oké, ez kész.-ugrik le a székről Harry, végre rám néz.-Mizu'?Szarul nézel ki Lou.
Idétlen fintor ül az arcomra, eszembe jut, hogy egyáltalán nem mosakodtam, sőt, szerintem még a leheletem is hányás szagú.
-Nem akarod te tudni mizu...elmegyek a mosdóba, mindjárt jövök.

Ahogy benyitok az ajtón, azonnal meg is bánom.Ha tudom, hogy Liam bent van, inkább marad a hajléktalan-style.Némi ideig a küszöbön ácsorgok, állva a fiú szikrázó pillantásait, majd minden mindegy alapon bemegyek.Igazából Liam-mel sosem voltunk úgy igazán jóban.Nevettünk együtt, meg buliztunk, de sosem kerültünk olyan közeli kapcsolatba egymással.Már az X factor alatt is megütött.Hozzáteszem, csak azért mert olyan kedve volt.Sosem tudok kiigazodni rajta.Előre sajnálom a jövendőbeli feleségét.
Liam csendben figyel a falnak támaszkodva, minden egyes lépésemet szemlélve, s ez a viselkedés kezd az őrületbe kergetni.
-El van intézve a torta, örülsz?-fröcskölöm a hideg vizet az arcomba.
-Hol éjszakáztál?
Hirtelen elkap a köhögőgörcs, könnyes szemekkel állítom el a csobogó vizet, majd Liam felé fordulok.
-Hogy mi?Már az anyut is eljátszod?Mi közöd van hozzá?
-Csak aggódom érted, Louis!-kiált fel, ez a váratlan hangulatváltozása meglep.-Előző éjjel ott voltam nálad, elvittem a következő turnénk dallistáját, mert rohadt voltál bejönni érte.És mit látok?Rettenet, mennyire részeg, és pofátlan voltál, tudtad, hogy ezzel felidegesítesz engem.Hát gratulálok, sikerült.Örülj, hogy nem ütöttem nagyobbat.Aztán...lelkiismeret furdalásom lett, és visszamentem, de te már nem voltál otthon.Hajnali 3 körül egy lány vette fel a telefonod.Azt mondta olyan ittas vagy, hogy mindjárt elájulsz.Érted akartam menni, de akkor megszakadt a vonal, és többet nem vette fel senki.