2.Rész - Barom

Sziasztok!Bocsi hogy csak most tettem fel a részt, de a mai napom eléggé be volt táblázva:/ Amúgy úristen, köszönöm szépen a hat feliratkozót.Még csak a 2.résznél vagyok, de már hat...:') 'Lots of love♥ Remélem tetszeni fog, jó olvasást:)

Vanii.xx


Behúzom a kéziféket, hátradőlök, számat hosszú sóhaj hagyja el.Másnaposan nem a legjobb 3 órát vezetni úgy, hogy közben folyamatosan agyalsz.Liam szavai újra és újra diktafon szerűen játszódnak le bennem, teljesen belemaródnak a tudatomba.Mi történt tegnap este?Cassidie mit nem mondott el nekem?Azért volt reggel olyan félénk, mert bántottam őt?Józan fejjel soha, de soha nem okoznék fájdalmat egy lánynak,  ittasan viszont teljesen kiszámíthatatlan vagyok.Egy biztos:Vissza kell mennem hozzá, meg kell tudnom.
-Louis!-dörömböl be valaki az ablakon, ijedtemben megugrok az ülésen.
Egy darabig dühösen meredek húgomra amiért a szívbajt hozta rám, majd kiszállok az autóból.
-Szia!-veti a karjaimba magát, arcát egyből a mellkasomba temeti.-Úgy hiányoztál.
-Szia Fizzy.-mosolygok, bár ő ezt nem látja.-A többiek?
-Lottie a konyhában van anyával, az utolsó simításokat végzik Niall tortáján.Az ikrek a szomszéd kislányokkal játszanak a kertben, Doris és Ernest pedig alszanak.
Hatalmas kő esik le a szívemről, azonnal megindulok befelé.Felicite szorosan a nyomomban van, egy pillanatra sem engedi el az alkarom.Vicces.Még mielőtt elmentem az X factorba, folyamatosan nyúztuk egymást, megállás nélkül veszekedtünk, egyszerűen nem tudtunk meglenni egy légtérben.Aztán mindez megváltozott a hosszú idő elteltével, amit külön töltöttem a családomtól.Megtanultam értékelni mindazt, amit abban az időben nem.Már bánom.
Belépve az ajtón nyomban megérzem az ínycsiklandó illatot.A konyhából nevetgélés hallatszik ki, s mikor belépek, meg is látom ki nevet olyan nagyon.Lottie tetőtől talpig habos, anya szintén.A szülinapi torta egy ezüstös tálcán pihen a nagy asztal közepén, nem vagyok biztos benne, be fér-e a kocsim hátsó ülésére.
-Hu.-ennyit tudok kinyögni.
-Mit meg nem teszünk érted..-csóválja a fejét Charlotte, cuppanós puszit nyom az arcomra.
Anyától kicsit tartok.Félek, hogy észreveszi rajtam a másnaposságot, vagy kérdőre von, hogy hogy felejthettem el a bandatársam születésnapját.De nem teszi.Hosszan megölel, utána pedig elmosolyodik.
-Nagyon kell sietned..?-kérdi, bár tudja a választ.
Majd' beleszakad a szívem a két húgom, és anya arckifejezését figyelve.Legszívesebben itt maradnék velük, de nem lehet.Vissza kell mennem Londonba.Lassan bólintok, újra karjaim közé zárom őket.
-Ha tudok jövök.Mondjátok meg Daisy-nek és Phoebe-nek hogy puszilom őket.

A hosszú kocsikázás teljesen lefárasztott, így megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor megállok a szórakozóhely parkolójában.Legszívesebben egyből Cassidie-hez mennék, de nem lehet.Minden figyelmemet a bulira kell irányítanom, nem akarom hogy bárki is kérdezősködni kezdjen.Kiszállok a járműből, s Zayn rögtön letámad, mintha már fél órája azt figyelné mikor jövök meg.
-Meglett a torta?
-A hátsó ülésen van.
Épp hogy kimondom a mondatot, Zayn már fél testtel az autóban van.Egy darabig matat, majd óvatosan kiemeli onnan a süteményt.
-Ez elképesztő.Mondd, Lottie nem akar elmenni cukrásznak?
Mosolyogva megrázom a fejem, miután bezárom a kocsit Zayn után indulok.A club már rajtra kész, emberek nyüzsögnek benne.A lufik a fejem fölé vannak lógatva, a 'happy birthday' feliratok pedig liánok módjára lógnak át egyik sarokból a másikba.Egyszerre kettő diszkógömb forog, különböző színekkel bevilágítva, és ezzel még  bulisabbá téve a helyiséget.Bandatársamat pillanatok alatt szem elől vesztem, ezért más ismerős arc után kutakodok.Beljebb nyomulok, s mit sem törődve vele tolom arrébb az embereket.Néhányan csípős megjegyzésekkel bombáznak, néhányan pedig csak simán suttogják "Ő nem Louis?"Váratlanul a világítás elhalványul, másodpercek alatt csend lesz.
-Mindjárt itt van!-hallom meg Liam suttogását.
A hang forrása felé veszem az irányt, egyedül csak én mászkálok össze-vissza.Az utolsó pillanatokban találom meg Liam helyett Harry-t, aki az italos pult mellett ül összefont karokkal, s kifejezéstelen arccal bámulja a bejáratot.Mikor meglát, magára erőltet egy kisebb mosolyt, de a hülye is látja, hogy nem igazi.Felugrok mellé, szólásra nyitom a szám, de abban a momentumban felcsendül Flo Rida - Can't Believe-je, Niall pedig belép.Jellegzetes nevetése eltörpül a dübörgő zene mellett.Alig látom őt fél másodpercig, már elveszik.Meg kellene keresnem.Súgja az eszem, de nem teszem.Ott maradok Harry-vel, akinek szemmel láthatóan nagyobb szüksége van a haverjára, mint Niall-nek.
-Mi történt?-üvöltöm túl a zenét.
-Se..-kezdi, de mikor meglátja az ábrázatom, inkább kijavítja magát.-Csak hülyeséget csináltam.Nagyon nagy hülyeséget.
-El mondod?
Hallgat, amit nemnek veszek.Egy ideig még nézem őt, majd unott képpel felállok, és ott hagyom.Átverekedek a tömegen szőke barátomat keresve, de sehol sem találom.Felmerül bennem a kérdés:Hogy veszhet el így a szülinapos?Mikor pont feladnám, megpillantom őt.Az U alakú fotelen ül, körülvéve olyan fiatalokkal, akiket nem is ismerek.Megmerem kockáztatni, hogy szerintem Niall sem.Liam elakarta intézni hogy erre az egy éjszakára legyen lezárva a szórakozóhely, de nem sikerült.A Funky Buddha tulajdonosa ebbe nem ment bele, mondván "az neki miért jó"?Így hát jönnek továbbra is a buliéhes fiatalok, és a kis pénzéhes csajok akik tudják hogy itt van mind az öt One Direction tag.Erre a gondolatra kiráz a hideg, legfőképp a csajos részre.Újra és újra eszembe jut Jade, de aztán beugrik Cassidie arca.Vajon ha megtudná ki vagyok, a pénzem kellene neki is?Azt hiszem, nem akarom megtudni.Nem bírnék elviselni még egy ilyen fájdalmat, s remélem ha Cassidie eddig sem jött rá a mivoltomra, ez után sem fog.Nem szép dolog hazudni neki, de önző vagyok.Megint, csak magamra gondolok, és...
-Louis!-zökkent ki gondolataimból a szülinapos.
Vigyorogva néz rám, kicsit feljebb ül a kanapén.Kezében félig töltött whiskey-s poharat szorongat, s az alkohol láttán rám jön a kényszer.A kényszer, ami folyamatosan üldöz Jade elvesztése óta.Az a lány tönkretett engem lelkileg, és testileg is.Az alkoholba menekülök minden egyes nap, mostanra pedig mondhatni függő lettem - és ezt egyedül Liam tudja.Automatikusan ülök le mellé, nem foglalkozva a tizenéves lányok égető pillantásaival.
-Boldogat, haver!-boxolok a vállába, majd a Jim Beam-es üveg után nyúlok, de Niall elhúzza előlem.
Kimeresztem szemeimet, meglepve bámulok rá.A vigyora pillanatok alatt eltűnik, helyét felveszi az aggódás.Megfoglak ölni, Liam James Payne!
-Ne csináld.-préselem össze a számat, újból a palack után kapok.
-Neked nem kellene ezt csinálnod, Lou.Legalább az én kedvemért ne...mind aggódunk érted.
-Szuper!Ennyire lehet megbízni Liam-ben!-csattanok fel, az asztalra ütve kelek fel helyemről.
A kijárat felé indulok, hihetetlen mértékű düh tombol bennem.Semmivel sem törődök, csak ki akarok jutni erről a placcról.Szinte érzem, hogy Niall a nyomomban van, de egy csepp figyelmet sem szentelek arra, hogy megforduljak.Megyek előre, lépteim egyre gyorsabbak.A kijárat előtt feketébe öltözött kidobók állnak, s őket látva előhalászom a pénztárcám.
-Ne engedjétek ki a szöszit, az ő bulija.-hadarom, a kezükbe nyomok egy-egy húszast, és megyek tovább.
Nem hallok semmiféle kiabálást, se trappoló lépteket, így nyugodtan ülök be az autóba.Megkönnyebbülten dőlök hátra az ülésen, hosszasan kifújom a levegőt, amitől az üveg bepárásodik.Hosszú ideig bámulom a szélvédőt, utána indítom csak be a járművet.Semmiféle lelkiismeret furdalásom nincs az előbbi miatt, s nem tudom eldönteni miért.Ennyire bunkó lennék?Nem tudom.Egy valamit tudok biztosan, az pedig az, hogy  hová akarok menni, s ezen nem is változtatok.
London kihalt.Az ég világon senki sincs az utcán.Szombat este mindenki élvezi a szabadságot, egyedül én vagyok ilyen nyomorult.Én léptem meg a legjobb barátom születésnapjáról, és én vagyok az aki most egy lányhoz kocsikázik, aki lehet ugyan olyan mint Jade.Fogalmam sincs miért megyek oda, pedig még eltudnék menekülni egy újabb csalódás elől.Már mindegy.
Megállok az emeletes ház előtt, egyből kiszállok az autóból.Egyre bizonytalanabbul lépkedek a kijelölt hely felé, úgy érzem bármelyik másodpercben meggondolom magam, és visszafutok a kocsihoz.Nem teszem.Minden porcikám azt súgja látnom kell őt, meg kell tudnom mi történt az éjjel.
A lakása ajtajánál megállok, kis habozás után kopogok be.Semmi válasz.Újra megpróbálom, de második próbálkozásra sem nyílik ki.Hát persze.Miért is hittem azt, hogy otthon lesz szombat este?Hajamba túrva indulok el visszafelé, de a lábaim megálljt parancsolnak, ahogy meghallom a zenét.Váratlan egy gyors emlékkép játszódik le előttem, s ez csak is a tegnap este lehet.Reményteljesen tárom ki a tetőre vezető fém ajtót, s rögtön megpillantom őt.Nem vesz észre engem, mit sem sejtve táncol tovább.Sima, fehér haspólót visel, rugalmas fekete cicanadrággal.Elveszek a látványban, ez mégsem olyan mint amikor egy buliban megbámulok egy csajt.Most fura bizsergést érzek a hasamban, bármeddig tudnám nézni ahogy mozog.De mint mindennek, ennek is vége szakad.Egész testével megfordul, majd egy helyben megtorpan, pontosan felém néz.A szívem mintha nagyobbat dobbanna, de nem adok neki nagyobb jelentőséget.Ijedten nyúl le telefonjáért, megállítja a zenét.Haja egyik oldalát a füle mögé tűri, egy lépést hátralép.Látva félénkségét, még jobban elkezd marcangolni a bűntudat.Amilyen gyorsan tudok oda megyek, alig egy lépéssel előtte megállok.
-.El kell mondanod mindent, ami tegnap éjjel történt.
-De hát tudsz mindent...
-Azt nem tudtam, hogy felhívott valaki, és te vetted fel.-próbálok nyugodtságot erőltetni magamra, pedig egyáltalán nem vagyok az.
Földre szegezi tekintetét, nem áll szándékában semmit sem mondani.Ez felidegesít.Jobb kezemmel az álla alá nyúlok, gyengéden feljebb emelem a fejét.Cassidie szemei fátyolosak az el nem engedett könnyektől, s ezt látva zavarodok össze a legjobban.Kilép előlem, leül a földre.Fejével int hogy kövessem, közben kidörzsöli látószervéből a csillogó könnyeket.Leülök mellé, egy rövidebb csend után rám néz.Csak akkor veszem észre mennyire rosszul van.Véreres szemei alatt fel van duzzadva a vékony bőr, a hülye és észleli mennyit sírt.
-Ennek én vagyok az oka?-suttogom elképedve, hüvelykujjamat enyhén végigsimítom a felületen.
-Megcsókoltál, érted?Elhitetted velem, hogy mindenre fogsz emlékezni az estéből, erre reggel felkeltem, és még a nevemet sem tudtad!Egyszerűen elrohantál!-emeli feljebb a hangját, szavai hideg zuhanyként érnek.-Szerinted mosolyognom kellett volna egész nap, mint akinek semmi baja?!Vagy folytatnom kellett volna a reggeli színjátékot, miszerint én sem tudom a te neved, hogy neked jó legyen?!Légyszíves menj el, nem akarom megint végigcsinálni.
Ledermedve pislogok a lányra, aki a története végén újra elsírja magát.Annyira törékeny, akárcsak egy porcelánbaba.Vállai rázkódnak a visszafojtott zokogástól.Fogalmam sincs mit csináljak, hisz még sosem voltam ilyen helyzetben.Hagyjam itt, ahogyan kérte?Nem, jóvá kell tennem ezt.
Felállok, Cassidie-t pedig felsegítem, utána rögtön magamhoz húzom.Nem lök el engem, sőt görcsösen kapaszkodik a derekamba.Beszívom a hajából áradó illatot, szemeimet lehunyva puszilom meg a feje búbját.Kicsit összerezzen, de már nem sír, csak ölel.Még sosem éreztem ehhez hasonlót, s ebben a pillanatban elhatározom, hogy megfogom ismerni, és az enyém lesz.Mert nem akarok mást.