14.Rész - Sok(k)

Bandatársam égető pillantása teljességgel átdöfi a koponyám.Nem hogy az utat figyelné!Á, nem, Ő engem figyel!Aztán ha karambolozunk, akkor rám fogja fogni, hogy miért rángattam ide hajnalok hajnalán.Hát basszus, azért, hogy túléljem az éjszaka hátralévő részét.Rohadtul nyűgös vagyok, kész, ennyi.
-Itt kanyarodj be, légyszi.
-Minek?-fintorog álmosan Harry.-A lány nem akar látni téged, Lou.
-Elmondtam neked amit tudni akartál, úgy hogy most kanyarodj be!-emelem fel a hangom, s féltesttel felé fordulok.
A fiú látványosan megrázza a fejét, majd félrerántja a kormányt.Szerencsére autók alig mozognak erre felé, így nem kapunk sorozatos dudálásokat.Ha kapnánk is, nem nagyon érdekelne:Harry jó sofőr, és a legnyilvánvalóbb baleseteket is kitudja kerülni, amiket mások nem-igen.
-Csak adj nekem egy percet.-mondom, ahogy leállítja a járművet.
A parkolóból egyenesen a legfelső emeletig rohanok, abban reménykedve, hogy tegnap óta Cass kicsit megenyhült, és hagyja megmagyarázni a dolgokat.Kopogtatni akarok, ehelyett azonban majdnem beesek az ajtón.Cassidie két barátnője lép ki az ajtón, pár cuccal a kezükben, kisírt szemekkel.Rengeteg gondolat fut át az agyamon, dermedten állok a küszöbön.
-Mi...hol van Cassidie?-nyögöm kétségbeesetten.
Mindkét lány undorodva, gyűlölettel néz rám, amit tökéletesen megértek.De legalább válaszoljanak!Megérdemlem a válaszadást...vagy nem?Ennyire elbasztam mindent?
Szótlanul kiakarnak kerülni, én azonban az útjukban állok.
-A hazugságaid miatt kell most kórházban feküdnie, kómában!-üvölti a képembe a pöttöm vörös hajú.
Meg kell kapaszkodnom a lépcsőház fehérre mázolt korlátjában, vészesen szédülni kezdek.Valaki mondja, hogy ez csak egy kibaszott álom.Nem lehet...nem lehet kómában!Belehalok a bűntudatba, muszáj látnom Őt, nem...nem tudom feldolgozni.Hogy lehettem ekkora barom?
-Hogy?-a torkom kiszárad, szemeimet könnyek csípik.
-Lezuhant a tetőről.-próbál kiáltani megint Lia, de csak megtört zokogás következik.
A szavak hallatán összerándulok, még erősebben szorítom a fémet.
-Muszáj látnom!Muszáj veletek mennem!
Nem ismerek rá a saját hangomra.Fenyegetően elmélyül, a végén megbicsaklik.A tudat, hogy miattam esett le arról a rohadt tetőről, rettenetesen gyorsan emészt.A francba is, nekem kellene most kómában lennem, nem neki!Ő nem csinált semmit, miért Ő?!Miért nem én?
-Egyáltalán miért érdekel téged Cassidie ennyire?Végig csak szórakoztál vele!-olt le Emily is.
-Soha nem szórakoztam vele!A kurva életbe, szeretem Őt!Szeretem...-halkul el a hangom, s sűrűn pislogok, hogy visszatartsam a könnyeim.
Lia és Emily először össze néznek, tekintetükről meglepettség sugárzik, a fájdalommal együtt.
-A Heart kórházban van, második emelet, 215-ös szoba.-sóhajtja a szőke, majd maga után húzva barátnőjét, elindulnak lefelé a lépcsőn.
Nyomban futásnak eredek, kis híján előre bukfencezek a kemény lépcsőkön.Megérdemelném, jut hirtelen eszembe, s egy pillanatra el is gondolkozok azok, mi lenne ha én is levetném magamat az emeletes ház tetejéről.Meg fogom tenni.Meg fogom tenni, ha Cassidie...ha nem ébred fel a kómából.Úristen, mik nem jutnak eszembe?Fel fog ébredni.Fel kell ébrednie.
Zihálva huppanok vissza az anyósülésre, mire Harry elteszi a mobilját, és elfordítja a kulcsot.
-Vigyél el a Heart kórházhoz!-fújom ki a levegőt, próbálok egyenletesen lélegezni.-Cassidie kómában van!
Göndör barátom szemei elkerekednek, immár mindenféle kérdés nélkül hajt ki a főútra.Harry padlóig nyomja a gázt, hallani lehet a szél süvítését még felhúzott ablakoknál is.Nem tudom eldönteni, hogy azért vezet ilyen gyorsan, mert látja rajtam, hogy mindjárt rosszul leszek, vagy azért, hogy végre megszabaduljon Mr.Undorítóan Szerelmestől.Azt hiszem az utóbbi.Nem hiszem, hogy az előbbi olyan nagyon izgatná.
Ahogy behajtunk a kórház parkolójába, egyből feltépem a kocsiajtót, és már rohannék is, de Harry a kezem után kap.
Magamban szitkozódva fordulok felé, tekintetemmel egyre inkább azt sugallom, hogy engedjen már el.
-Itt megvárlak.-sóhajt.-Sajnálom, Lou.
Próbálok normális hangot megütni, de a fejemben sem hangzik valami jól, ezért csak bólintok, majd elindulok - oké, inkább futok - .
A kórházban egyből megérzem a gyomorforgató szagokat. Utálom a kórházakat. Még régebben megígértem magamnak, hogy csak akkor fogom betenni egybe a lábam, hogyha valami komoly baj van. Ez már a ' nagyon nagy baj ' van kategóriába tartozik.
Többen is megbámulnak, összesúgnak, kettő 10 év körüli kislány, akik látogatóban vannak, el is indulnak felém. Ne már!Szeretem a rajongóimat, de istenem, miért mindig akkor jönnek amikor sietek?!
-Louis!-sikkant fel egy idősebb hang is.-Úristenem, az ott Louis Tomlinson a One Direction-ből!!
Miközben felém rohan, már a telefonját nyomkodja. Basszus, úgy van, tweeteld ki, lássa mindenki hogy hol vagyok!Elegem van.
-Szálljatok már le rólam!-csattanok fel.-Nekem is van magánéletem!
Ahogy a felkiáltások elhagyják a számat, megbánom.A két kislánynak a rémülettől kicsordulnak a könnyeik, s miközben az anyjuk odamegy, hogy elvezesse őket, a befont, barna hajú halkan suttog nekem.
-Csak a macimat szerettem volna odaadni neked.
Abban a pillanatban, mintha kitépték volna a szívemet a mellkasomból.Én nem akartam ezt.Én nem vagyok ilyen ember.
-Várj, állj meg!-futok utánuk, s a macis lány előtt leguggolok.
Az anyja fejét csóválva néz rám, tekintetében meglepettség bújkál.Hát persze, mégis melyik anyuka nem lepődne meg, ha az az ember, akit a lánya agyon dicsér, elkezd ordibálni, hogy hagyják békén?
-Ne haragudj rám.-sóhajtom.-Tudod, nem egyszerű sztárnak lenni.De a macid sokat segíthetne ez ügyben.
A kislány arca másodpercek alatt derül fel, s a jobb kezében lévő, hófehér macit felém nyújtja.
-A neve Medve.Vigyázz rá!
-Vigyázni fogok.-mosolygok rá, majd gyengéden átölelem, azután pedig a csendben ácsorgó anyjára nézek.
-Ez rendes volt tőled.-somolyogva rám néz, aztán elvezeti a lányait.
Hosszasan kifújom a levegőt, végre indulnék Cassidie szobájához, de az ordibáló tini lánnyal találom szemben magam.Nagyokat pislogva bámul rám, úgy, mint aki még nem látott élő embert.
-Meg...megmondod Harry-nek, hogy szeretem?
Ennyi?Hát ez most szíven ütött, de komolyan.
-Kint ül a fekete Range Rover-ben, mondd el neki magad.-hu, ezért még kapni fogok Harry-től.
A csajnak több sem kell : egy halk köszönöm után, kirohan a parkolóba.
Egészen eddig elfeledkeztem a szívszaggató tényről, hogy miért is vagyok itt pontosan, ám mikor újra hatalmába kerít a bűntudat, megállíthatatlanul sietek a 215-ös szobához.
Az ajtó előtt kicsit hezitálok, pedig fogalmam sincs miért.Nem tud elküldeni - ez kegyetlen volt Louis.
Nem lehetek ennyire szőrös szívű, hiszen fél órával ezelőtt vallottam be, hogy szerelmes vagyok belé.
Fejemet rázva nyomom le a kilincset, s nyitok be. Egyből megpillantom.
Mindkét kezéből csövek állnak ki, a gépek csipogása hallatán csak fokozódik a rossz érzésem - pedig egyenletes. Minél közelebb lépkedek, úgy látok egyre többet belőle.
Hosszú, sötétbarna haja kócosan terül szét a fehér párnán, az egész arcát hegek borítják. Torkomat szaggatja a sírás, s miközben megkerülöm az ágyát, jobb kezembe fogom a tenyerét, majd a feje mellett elhelyezkedő székre ülök.
Emlékképek sorai ugrálnak be előttem, a találkozásunktól kezdve, egészen mostanáig. Nem gondoltam volna, hogy egy hazugság következménye ekkora súlyú lehet. A francba! Ha aznap este a seggemen maradok, nem ismert volna meg, és most nem feküdne kómában! Minden, minden az én hibám. Amihez hozzáérek, annak baja lesz.
Összeszorítom a fogaimat, szemeimet lehunyom, s megmarkolom a lány kezét.
Csak addig fáj, amíg élek.Csak addig fáj. Vajon ha meghalnék, és Cass felébredne, érdekelné, hogy már nem vagyok ezen a világon? Van esély rá, hogy igen? Istenem, legalább annyit tudnék, szeret-e még, vagy legalábbis szeretett-e, ameddig ki nem derült a turpisságom. Azt mondta....azt mondta undorodik tőlem. Biztos hogy már nem szeret, gondolom.
Kipislogom szemeimből a maró könnyeket, tekintetem az ágy előtt lévő polcra vándorol. A tetején fehér, üres papírok hevernek szanaszét, mellette ceruzatartó. Minden porcikám megakar ragadni egy tollat, aztán leírni egy dalban azt, amit most érzek. Megteszem. (Akit érdekel a szöveg: Comatose - a szerk.)

*

-Louis?-rázza meg valaki a vállaim.

-Hm?-nyitogatom a szemeim.

Mikor kitisztul a látásom, akkor szembesülök a ténnyel, hogy bealudtam. Felsőtestemmel Cassidie hasán pihegek, na meg a kis irományomon, amit gyors bedugok a lány párnája alá, mielőtt Harry észre venné. A hold világítja be kis helyiséget, csak hunyorogva tudok feltápászkodni, majd a göndör srác elé lépkedni.

A derekam rettenetesen lüktet, csodálnám, ha nem kaptam egy kiadós gerincferdülést. Mennyi időt aludtam ebben a pózban? Hatot, hetet? 

-Mennünk kell.

-Nem fogok elmenni innen.-mondom keményen, állva a pillantását.

-De, Lou, elfogsz, vagy felhívom a többieket, és elmondom hol vagy.

-Nem mered.-húzom össze résnyire a szemeimet.

-Ó, dehogynem. Eddig 3 koncertet hagytál ki, és ez már nem állapot, Louis!Nem hazudhatunk folyamatosan a rajongóinknak.Döntsd el, mit akarsz. 2 óra múlva kezdődik a Wembley-ben koncert. Mi nem megyünk fel többször színpadra, nélküled. Louis Tomlinson nélkül nincs One Direction.