20.Rész - Már az enyém

Sziasztok! Hát, ennyi lett volna. Kérlek, akik eddig nem írtak nekem komit azok tegyék meg, mert nagyon érdekelne a véleményetek a befejezéssel kapcsolatban. Az epilógust holnap teszem fel, és annak az elején szeretném részletesebben kifejteni amit  a Prológustól egészen a végéig kaptam Tőletek.:') Jó olvasást.

Vanii.xx

Louis
December 24.

-Kész vagy?-kopogtatok be a fürdőszobába.

Kicsivel később nyitódik az ajtó, s ahogy megpillantom, 

a szemeim elkerekednek.
A szavak a torkomon akadnak, és csak bámulok.

Hosszú, barna haja rakoncátlan tincsekben omlik vállaira, arca két oldalát halvány pirosító fedi. Cseresznye-vörös, gyöngyözött hosszú ujjú pólója tökéletesen kiemeli az idomait, pont úgy, mint a feszülős, szakadozott, fehér csőnadrágja - mindezekhez pedig a fején virító mikulássapka csatlakozik.

-Ennyire rossz?

-Gyönyörű vagy...-suttogom a fülébe, miközben apró testét magamhoz szorítom.
Aznap este, amikor koncert után elmentünk Liam-ékhez, minden megváltozott. Fogalmam sincs mi alapján döntött úgy Cass, hogy képes a történtek után is a barátnőm lenni, de rettenetesen boldog vagyok - ezúttal tényleg.
Ajkaimmal már az álla vonalát puszilom végig, teljesen megfeledkezve arról, hogy mennünk kellene.
-Lou...A többiek biztos már ott vannak, és tudod, hogy utána elakarok menni korcsolyázni. 5 éve korcsolyáztam utoljára!-lök el kicsit magától, aranyosan kuncogva.
December 24-én mindig kibérelünk itt, Londonban egy báltermet a srácokkal. Együtt töltjük a karácsonyt. Jön mindenki családja, barátnője, haverjai...magyarul mondva mindenki aki közel áll hozzánk.
Dupla-ünneplés, főleg hogy a mai napon van a születésnapom.
-Jó, oké, mehetünk. De ezt vedd befejezetlen ügynek.-kacsintok rá, aztán megfogom a kezét, s miután felhúzzuk a fogason lógó kabátokat, megindulunk.
Szemem sarkából látom, hogy a pirosítója az eredetinél sokkal pirosabb lett, és ezen akaratlanul is elmosolyodok.
Imádom, hogy pár szavamtól is képes zavarba jönni.
A ház előtt már vár minket Emily és Lia. Mindketten dideregve dörzsölik össze kesztyűbe bújtatott tenyereiket, láthatóan várakozásuk alatt elkívántak minket a jó büdös francba.
-Végre már! Ha 5 perccel később jöttök, úgy kellett volna kiolvasztani minket!
-Miért nem csöngettetek?-vonom fel fél szemöldököm, és beriasztom a házat.
Erre már semmi épp eszű magyarázatot nem tudnak kitalálni, ezért inkább gyors beiszkolnak a kinyitott kocsiba.
Cassidie az anyósülésre ül mellém, mögé Emily, a középső - hátsó ülésen pedig a vöröske nyújtogatja előre a nyakát, és figyeli az utat.
Lassan haladunk, ugyanis sötét van, a hó esik, és még az utak is csúsznak. Sosem volt bajom azzal, ha lassan kell mennem - gondolok itt arra, amikor a fiúkkal a What makes you beautiful-t forgattuk, megállítottak a rendőrök, mert túl lassan vezettem (wtf?).  Azóta is baszogatnak - mármint a srácok, nem a rendőrök - ezzel, pedig nem most volt.
A visszapillantó tükörből egy pillantást vetek Lia "majd ki ugrok a bőrömből" arcára.
-Minek örülsz ennyire?-kérdezem heccelve, pedig amúgy nagyon jól tudom mi az oka.
-Niall-nek van barátnője?-hajol még előrébb, ezzel teljesen belemászva a magánszférámba.
Teret, emberek.
-Igen van.-bólintok komolyan, de látva a lány elkámpicsorodott képét, gyorsan folytatom.-Komoly kapcsolatban van a Nando's-zal.
-Cseszd meg Lou!Ha most nem vezetnél felpofoználak.
-De én nem hagynám.-fordul a barátnője felé vigyorogva Cassidie, s megpaskolja a vállát.
Lia még egy darabig lebiggyesztett ajakkal mered rá, aztán eltűnik a feje a látókörömből.
Az út további részét csendben tesszük meg, egyedül a rádióban szóló karácsonyi zenék sokasága tölti meg az autóban uralkodó némaságot.
-Megjöttünk.
Ahogy ezt kijelentem, mind a 3 lány egyszerre ugrik ki a járműből, mintha egy gyereket hoztak volna el egy játszótérre. Lia és Emily hátrahagyják a rám váró Cass-et, próbálják minél előbb elhagyni a csípős hideget.
Rákulcsolom ujjaimat a barátnőméire, majd mi is elindulunk az épület felé.
2 hete még nem gondoltam volna, hogy már a kezét foghatom, ahogyan azt sem, hogy az enyém lesz - és mégis így lett.
Cassidie Scott az én barátnőm, nem pedig másé.

A nagy méretű bálterem fényben úszik, a hosszú, faltól-falig érő asztal szépen megvan terítve. Mindenki poharában kis ajándékdoboz díszeleg, egyedül csak az én helyemen - az asztalfőn - nincs teríték, csak egy hatalmas, piros doboz, kék masnival. Folyton mondom a srácoknak hogy nem kell ekkora ajándék, de hajthatatlanok.
-Szia popsztár!-hallom meg mögülem húgom vékony hangját.
Cassie-vel szinte egyszerre fordulok felé, halványan elmosolyodok.
-Szia, Lottie. Ő itt Cassidie. Cassidie, Lottie.
-Nagyon örülök.-öleli meg a húgomat egyből a mellettem álló lány.
-Hol vannak a többiek?-kérdem, a nyakamat nyújtogatva, de csak Perrie-t látom, Greg-éket Theo-val, és Harry anyját Anne-t.
-Niall biztatására szinte mindenki kiment hógolyózni...én is onnan jövök.
Homlokomat ráncolva veszem jobban szemügyre a húgomat, és csak akkor pillantom meg a tetőtől-talpig vizes nadrágját.
-Ez nem normális.-nevet fel Cass.-Hógolyózni? De hisz 21 éves!
-Niall örök gyerek.Már meg sem lepődöm rajta. Azon viszont sokkal inkább, hogy Liam is kiment.-vakarom meg a tarkóm, és a terasz felé indulok, ahonnan le lehet menni az udvarra.
Ahogy kiteszem a lábamat, rögtön háttal is fordulok, mikor meglátom mire készülnek. Gyorsan visszaakarok futni a terembe, de drága húgom röhögve bevágja az orrom előtt az üveges ajtót, Cassidie-vel az oldalán, akit gondolom idő alatt beavatott a dolgokba.
Fokozatosan ázik át egyre jobban a dzsekim, a nadrágom, a cipőm a sorozatos hógolyó rengetegtől.
-Hát így kell köszönteni az ünnepeltet?-röhögök fel hihetetlenül, és jobban a fejemre húzom a sapkát, mielőtt megfordulok.
-Oké, eleget kapott.-csitítja le a többieket Gemma, nevetve.
-És én most mit csináljak?Semmi váltóruhám sincsen!Ha megfázok, nagyon nagyon megbánjátok.
-Az miatt nem kell aggódnod.-vereget vállon a lány, aztán bemegy.
Mindenki sorban sétál fel hozzám a teraszra, boldog születésnapot kívánnak, de a srácok majd' megfulladnak a röhögéstől, miközben kinyögik ezt a két szót. Nem csalódtam.

*

Természetesen ajándékba ruhát kaptam - haha, de viccesek voltak - , de így legalább nem kellett korcsolyázás előtt tennünk egy utat hazafelé.

Hajnali 1 óra felé szinte mindenki felszívódott a bálteremből, de voltak akik előbb elmentek, a kicsik miatt - köztük anya is, de szilveszterig még nálam fognak lakni, aminek külön örülök -.

Korcsolyázni csak 9-en mentünk : Cassidie, Lia, Emily, Liam, Niall, Harry, Perrie, Zayn, és én. 

Hajnalok hajnalán, de még így is voltak rajtunk kívül részegesebb tinédzserek. A lényeg, hogy nem voltak sikítozó rajongók. Különben biztos megőrültek volna.

Onnan pedig hajnali fél4-kor értünk haza. Vagyis, én Cass-hez mentem, nem pedig haza.

-Mennyi az idő?-hallom meg az álmos hangot magam mellől.

A lány hunyorogva tornázza feljebb magát az ágyban, tegnap esti hullámos haja ezúttal már lapos - és kócos.

-Fél 1, álomszuszék.-nevetek fel.

-Hogy mennyi?-egyből kipattannak a szemei.-Te mióta vagy fent?

-Egy ideje.

Arcom ezúttal komoly marad, közelebb húzódok hozzá.

Ajkaink mágnesként tapadnak egymásra, mindenféle előzmény nélkül. Akaratlanul is belemosolygok a csókunkba, különféle gondolatmeneteket lefuttatva a fejemben.

Keze megérinti a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simul. 

A testem azt diktálja, hogy használjam ki a helyzetet, de az agyam - már amelyik a fejemben van - segít, hogy ne menjek túl messzire.

Levegő hiányában válunk el, egymás szemeibe bámulunk.

Van, hogy csak ülsz. És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz, és érzel valamit a szívedben. Valakit, a szívedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És végül rádöbbensz : ez a boldogság Ő.